Hobbi faesztergályos
Honlap-menü

A fejezet kategóriái
Dokumentáció [0]
Felhasznált anyagok
Én hogyan csinálom [1]
SK gépeim [8]

Bannerek

Nyitólap » 2012 » Augusztus » 29 » SK szalagfűrész
19:27:24
SK szalagfűrész
Igaz, sokáig váratott magára, de ma már ideiglenesen működik az én SK szalagfűrészem is.
Sok újat nem tudok írni róla, hiszen egy ügyes mérnők Matthias Wandel's rajzai alapján készítettem.
Talán annyiban tér el az eredetitől, hogy hulladék, rétegelt lemezekből készült, amelyeket fakéz barátomnak köszönhetek.
Néhány helyen változtattam is, mert a műhelyben fellelhető anyagokhoz igazítottam.
Ami szembetűnő eltérés, hogy nálam nem felül kell feszíteni a szalagot hanem alul, mint némelyik új gépeknél.
Az ékszíjtárcsát is kisebbre kellet vennem, mert a meglévő motoron a tárcsa adott volt, és a fordulat is elég alacsony.
Néhány kép a már vágásra alkalmas gépről. Igaz, most még csak beöltözve, védősisakban, és védőkesztyűben mertem vele vágni.







Csak érdekességképen, a felső vezetőegység leszorítóját már ezen a gépen vágtam ki. :)
Ami még hátra van!
1. Még három réteget kell ráragasztanom, hogy elérje a végleges vastagságot.
2. Kell vennem egy méretes ékszíjat, mert ami nekem van az hosszú, és nem illeszkedik a tárcsába, ezért elégé rángatja, ha megfeszítem.
Egyébként, kicsit laza ékszíjjal csodálatosan szépen, és halkan üzemel. Csak azután tudom a motor rögzítését megoldani.
3. Burkolat, és védő lemez készítés.
4. Dobogó készítés, hogy munkamagasságban legyen.
5. Elektromos csatlakozó aljzat, és kapcsoló.
6. Festés.
Amitől nagyon féltem!
A kerekek centirózása, de végül is tökéletes lett, szinte semmit nem kellet vele csinálnom.
A vágási magasság szűkösen 270 mm, de ahhoz a motor nagyon gyenge. :(
Szóval, idáig jutottam, most egy kicsit pihi, meg anyagbeszerzés, hogy a még hátralévő feladatot be tudjam fejezni.

Mára elkészült a láda is amire a gép került, sajna anyag korlátaim voltak, így a talpakkal együtt is csak 840 mm a munkalap magassága.
Viszont a mozgathatóság érdekében,
kifejlesztettem egy emelős kerék rögzítést.




Így már nagyon könnyű mozgatni a gépet. Sajnos helyszűkében vagyok, így sűrűn lesz ki-be mozgatva.
Még van egy-két munka, aztán jöhet a festés. Bár, attól már vidáman lehet vágni vele.


Lassan, de azért készül a gépem. Már sikerült rétegelt lemezből megfelelő ékszíjtárcsát pörgetnem, így a meglévő ékszíjjal tökéletesen működik a gép. Gyakorlatilag, ez volt az utolsó olyan eleme a gépnek, ami még nem volt ellátva burkolattal.
De, már ez is elkészült.


Még egy lámpa is bekerült a felső szalagvezető mellé, így a pontos vágás, akár sötétben is működik.


Lassan jöhet a festés is.




Nyelvfelismerés » Hungarian

Nyelvfelismerés » Hungarian

Kategória: SK gépeim | Megtekintések száma: 3111 | Hozzáadta: gurfa | Tag-ek(kulcsszavak): Szalagfűrész | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 4
3  
nagyon jó én is sokat gondolkoztam rajta egy párszor már végig néztem a videókat szerinted élettartalma használhatosága

4  
Szia József!

Én a helyedben nem sokat gondolkodnék, főleg ha minden meg van hozzá, és képes vagy megcsinálni. Nekem nagyon bevált, és meg vagyok vele elégedve. Ha, jól megcsinálod, akkor szerintem örök életű lesz. Mások is csináltak, és mindenkinél jól szuperál.
Ha, ide fellátogatsz Fából készült szalagfűrész sokkal többet megtudhatsz.

Üdv.
János

1  
szia lenne egy kerdesem hogyan tudnam ithon centirozni az alu kerekem

2  
Szia! Nem tudom milyen alu kerékre gondolsz, de feltételezem, hogy a szalagfűrészeden lehet. Amennyiben csapágyazott a kereked, akkor fogj egy passzentos tengelyt, fogd be satuba, húzd rá a kereket, és finoman tekerd meg. Majd ahol megáll a kerék alsó fele nehezebb, ezért az oda a kerék "húsába" fúrj bele egy kis mélyedést. Ezt addig ismételd meg, amíg a kerék folyamatosan forogni fog, és nem billegve áll meg.  Üdv. gurfa

Név *:
Email *:
Kód *:
Youtube videóim

Az oldal nyilvános, Belépés nem szükséges!

Keresés

Naptár
«  Augusztus 2012  »
HKSzeCsPSzoV
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031

Videó

facebook
János Szögi



Copyright MyCorp © 2018

Ingyenes webtárhely uCoz