Hobbi faesztergályos
Honlap-menü

Bannerek

Szögi János vagyok, immáron nyugdíjas, pécsi születésű, de 1973 óta Budapesten élek.

Hobbim a faesztergályozás, és különböző célszerszámok, gépek építése.

A városi épületrengeteget nehezen viselve, nejemmel a 90-es évek elején vásároltunk egy telket.

Szépítgettük, saját ízlésünkre formálgattuk, mígnem egy alkalommal felmerült bennem, milyen jó lenne egy lengőteke a kertbe. Sokat nem is gondolkodtam, nyakamba vettem a várost, és megnéztem a felhozatalt.

Mondanom sem kell, amit szerettem volna, azt nem lehetett kapni. Már kezdtem letenni róla, amikor is eszembe jutott, mi lenne, ha magam készítenék egy garnitúrát. A barkácsolás és a kreativitás nem áll távol tőlem, na meg néhány szerszámom is akadt a háznál. Így elővettem az orosz barkácsgépet, és megkerestem a faeszterga adapterét. Ezzel, gyakorlatilag, meg is pecsételődött a sorsom. Elindultam a „lejtőn” és mint aki a fertőzést kiheverni nem tudja, nyakig merültem a faesztergályozás szépséges tavába.

Ennek már jó pár éve, azóta sem tudom kiheverni, de már nem is akarom. Sokat köszönhetek az Internetnek, és azon belül annak a portálnak, amely akkor tájt kezdte pályafutását. A Magyar Amatőr Faesztergályosok Klubja egyik alapító tagjaként, sok jó embert ismerhettem meg, akikkel meg tudjuk osztani véleményünket, megmutathatjuk elkészült munkáinkat, élvezzük ennek a szép szakmának minden csínját-bínját.

Ez a szakma iránti szeretet odáig fajult, hogy néhányan létrehoztunk egy egyesületet, Honi Faesztergályos Egyesület néven. Ezzel végkép elköteleztem magam ennek a csodás szakmának.
Nyelvfelismerés » Magyar

Nyelvfelismerés » Magyar

Youtube videóim

Az oldal nyilvános, Belépés nem szükséges!

Keresés

Videó

facebook
János Szögi



Copyright MyCorp © 2024

Ingyenes webtárhely uCoz